A Celtic új menedzsere és egykori kiváló játékosa elmondta, hogy Pep Guardiolának, a Barcelona edzőjének példája fogja őt inspirálni munkája során. Az ír edző eddig a tartalékcsapat menedzsere volt, ám a St. Mirren elleni 4-0-s vereség után kirúgták Tony Mowbrayt.
Lennon elmondta, hogy szerinte ő is lehet sikeres, még ha tapasztalatlan is. Guardiola szintén ilyen volt, mégis történelmet írt a Barcával. A Celtic új edzője abban reménykedik, hogy a hét év, amit eltöltött játékosként a klubnál, hasznára válhat.
"Nem tudod, mi fog történni, amíg ki nem próbálod a dolgokat. Tapasztalat kell ahhoz, hogy egy csapatot jól irányítsunk, de én az ellenkezőjét szeretném bizonyítani. Sok edző például csak az Old Firmre készült nagyon, aztán végül ráfáztak."
"Nézzük meg Guardiola példáját. Nagyszerű, amit csinál a Barcelonával, és most én is meg akarom ragadni a saját lehetőségemet."
"Azért fogadtam el az állást, mert tudni akarom, hová juthatok vele. Lehet, hogy a szezon végén leváltanak, de addig is a legtöbbet kell kihoznom ebből a gárdából."
"Egy nehezen verhető együttessé akarom formálni a Celticet. Azt várom tőlük, hogy ha már magukra húzzák a klub mezét, akkor a pályán tegyenek meg mindent és fogják fel, mit jelent a klub a szurkolóknak."
"A Celticet világszerte sokan kedvelik, és rengeteg szurkoló szenvedett idén. A játékosok is tudják ezt. Nekem kell győztest faragnom belőlük."
"Kérem a drukkereket, hogy álljanak mögénk és cserébe büszkeséget, elszántságot és töretlen győzni akarást ruházok a fiúkra. A helyes irányba akarunk elmozdulni."
"Beszéltem a játékosokkal nemrég, és mostmár tisztában vannak azzal, mit kell a szezon végéig nyújtaniuk. Már a holnapi meccsre koncentrálnak, amely egy állomása a hosszú útnak, amely visszalendít minket a régi kerékvágásba."
Utolsó kommentek