A Celtic játékára tegnap leginkább a Keanelódás (én kérek elnézést a szóviccért) volt jellemző, mivel Robbie Keane ugyan vezetést szerzett, de a publikum ezek után többet várt. A második félidőben a Celtic többet birtokolta jóval ellenfelénél a labdát, a fölény az első félidőhöz képest nőtt. További gólokat azonban sajnos nem sikerült szerezni, bár jó lett volna javítani a gólkülönbséget. A Dundee néha egészen veszélyes helyzetekig is eljutott, tehát az egygólos sikert is nagyon meg kell becsülni ennek fényében. Lehetett volna jobb mérkőzés is, de érjük be most ennyivel. Rám pozitív hatással megint Ki Sung Yueng volt, aki kicsit tényleg kezdte Nakamurát idézni. Keanenek a ziccerét belőni pedig rutinmunka volt, de kétségtelenül dicséret illeti a befejezést. GO BHOYS!
Ami pedig a többieket illeti: a Rangers meccsét elhalasztották a St. Johnstone pályájának elégtelen állapota miatt, így ideiglenesen a Celtic győzelmével 7 pontra csökkentette a különbséget. Azok a rémképek eloszlani látszanak, amelyek a Celtic BL-helyéről szóltak. A Hibernian a közelmúltban ugyan megközelítette Tony Mowbray együttesét, de most ismét kikapott, ezúttal a Motherwelltől.
Celtic 1-0 Dundee United
Gól: Keane (20.)
Összeállítások:
Celtic: Boruc - Hinkel, Rogne, Thompson, Braafheid (Naylor 77.) - Brown, NGuemo, Ki, Kamara (Zhi 72.) - Keane, Fortune
Dundee United: Pernis - Kovacevic (Dods 83.), Webster, Kenneth, Dillon - Swanson (Myrie-Williams 68.), Bauben, Gomis, Conway - Daly, Casalinuovo (Goodwillie 68.)
Utolsó kommentek